Védőszentünk Szent Erzsébet
Az óvodánk névadójának ünnepére való előkészületek az intézmény három csoportjában zajlottak. Alelki készülődést lelki percek foglalkozások segítették. A hét fő témája a Szent Erzsébet alakjáhozkötődő rózsacsoda legenda volt.
A foglalkozások segítettek közelebb hozni a gyerekekhez Szent Erzsébet alakját, tulajdonságait:
irgalom, jóság, önzetlenség, Isten iránti szeretet.
A kisebbek képet színeztek Szent Erzsébetről, a kötényére rózsákat ragasztottak.
Minden csoport az elkészült munkákat elhelyezte a csoportja falitábláján.
Közösen ünnepeltük meg ezt a napot, melyre minden csoport készült egy-egy kis rövid verssel,
énekkel, majd a Pillangó csoportosok megelevenítették Szent Erzsébet legendáját a rózsa csodát.
Mindezt látva és hallgatva minden gyermeket és felnőttet megérintett Erzsébet jósága, szegényeken,
betegeken, bajban lévőkön való megsegítése.
A megemlékzés zárásaként közösen elénekeltük Óvodánk indulóját.
Szent Erzsébet padlóképes foglalkozás
A foglalkozáson az óvoda nagycsoportosai, óvodapedagógusok, óvodavezető, az iskola igazgatónője és egy vendég hitoktató vett részt.
A KETT szemléletet használva az óvoda nagycsoportosaival Dóra néni vezetésével elkészült Wartburg vára kockákból, felépült a vár környéke, a rózsakert, halastó.
A tevékenységhez zene és tánc is kapcsolódott.
A szőnyegen láthatóvá vált a vár melletti falu, a templom, ahová Erzsébet imádkozni járt. A foglalkozás során a gyerekek megismerkedtek a Szent Erzsébet legendájával a „Rózsacsoda” történetével. Ezután mindenki elkészítette a saját házát, ahová beköltözött a szeretet.