Nagyszülők köszöntése
Az Idősek napja az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. Tiszteletünk magában foglaljaelfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy mindannyiunknak nagyszükségünk van rájuk. Szükségünk van mindarra a sok élettapasztalatra, arra a higgadt bölcsességre,amivel csakis ők rendelkeznek, és a türelemre, elfogadásra, ahogy tanítanak, nevelnek bennünket.
Már hagyománnyá vált, hogy évente egy alkalommal október végén ünnepi műsorral köszöntjük
őket.
Ünnepi műsorunkat a gyerekek életkori sajátosságait figyelembe véve terveztük.
Az első részben vallási tartalmú énekekkel, imádsággal kedveskedtünk a nagyszülőknek, majd a
nagyik ölében ölbeli játékokkal, mondókákkal, énekekkel, közös élménnyel gazdagodhattak.
Ezután következett a közös játék.
Az asztaloknál változatos tevékenységekre nyílt lehetőség: nyaklánc fűzés színes tésztából és
szívószálból, őszi fa ragasztása, képalkotás, színezés filctollal, nyomdázás.
A szőnyegen akadálypálya várta a mozogni vágyókat.
Reméljük, hogy nagy örömöt szereztünk ezzel a nagyszülőknek és gyermekeknek egyaránt.